Be More Be a Champion
Gömbös László Hivatalos Weboldala

Üdvözöljük Gömbös László Hivatalos Weboldalán!


"Merj hinni, Akarj és minden álmod valóra válik."

Bemutatkozás:

Gömbös László született Budapesten (HUN) 1990.április 6.-án, jelenleg Németországban Münchenben él. A küzdősport világába 7-éves csöppent bele, ami azóta is az élete része. Egyike azoknak a Magyar Kick-Box Pointfightereknek akik eredményeikkel hazánkat Európa és a Világ élére helyezte. 
Mindössze néhány hónapos edzéssel a háta mögött, versenyzésbe kezdett, ami sokáig eredménytelenül végződött. 3 év versenyzés, kemény munka, fájdalom, verejtékezés és kitartásra volt szükség ahhoz, hogy életében először dobogóra állhasson. 2002-ben élete első aranyérmét Magyarország egyik nemzetközi versenyén szerezte. Ez volt a mérföldkő László életében, fiatal versenyzőként 5 év után sikerült folyamatosan versenyt- versenyről nyernie.
Mindössze 18 évesen a felnőtt Magyar Kick-box válogatott tagja lett és Bulgáriában Várna városában Európai Bajnoki címmel hálálta meg a lehetőséget.
Ugyanebben az évben beválasztották a Sap Europe 9 legjobb Európai Point-fighterei közé, s a csapat legfiatalabbjaként Európát képviselve versenyezhetett az Amerikai Egyesült Államokban. 
2012-ben az Egyesült Államok egyik legelismertebb klubja a híres multi-milliomos cég által szponzorált Paul Mitchell Karate tagja lett.
2013 év volt életének csúcspontja. Ebben az évben kvalifikálta magát Szent-Péterváron megrendezett World Combat Games,-re, ahol a Magyar sportolók által nyert 3 aranyérem egyikével  érkezett haza Magyarországra.
Még ebben az évben egy óriási megtiszteltetésben lett része, egyike volt azoknak akik részesei voltak az "End of Bullying" programnak, melyet az Amerikai Hyper harcművészeti és ruházati cég indított a fiatalkorúak bántalmazása, iskolai erőszak megfékezésének érdekében.
2018-ban létrehozta Be More Be a Champion Kick-box point-fighting programját, mellyel a világ minden pontján igyekszik fejleszteni a helyi sportolók tudását, hogy elérhessék általuk megálmodott sikereket.